Kása Béla – fotógráfus kiállítása
7.Ördögkatlan fesztivál – Cifra Udvar
Kása Béla barátunk a népi kultúra elkötelezett kutatója, megőrzője és továbbadója. Zenél, népzenét gyűjt és fényképez Erdélyben, Moldvában és Gyimesben, de járt Indiában a félnomád életmódot folytató tevepásztor Rabari törzseknél is. 1952-ben született Pécsett. 1965-ben családjával Németországba költözött, ahol iskoláit végezte. 1979-ben a kölni Képzőművészeti Szakfőiskola Művészeti és Formatervezési Karán szerzett diplomát művészi fotográfia szakon. Európa legnagyobb képes magazinjainak, a Stern-nek és a GEO-nak dolgozott. 1982-ben visszaköltözött Magyarországra. 1985-től népzenei együttesek és szólisták lemezeihez és propaganda anyagaihoz készít fotókat. Képszerkesztője a Mag című népzenei újságnak. Kiállításai voltak Budapesten, Gödöllőn, Győrött, Pécsett, Szegeden, Szombathelyen, Ausztriában, Dániában és az USA-ban.
A fotózást középiskolás korában, Kastlban, a németországi magyar gimnáziumban kezdte el. Egy, fotózással foglalkozó barátja, akivel együtt játszott a zenekarban, vitte be a sötétkamrába és mutatta meg neki egy fénykép megszületésének titkát. (Ez a barát Maczky László volt, akinek 1985-ben volt kiállítása múzeumunkban.) Csere-berével szerzett fényképező gépet, és képei örömet okoztak mindenkinek. Kása Béla elindult pályáján. Sikeres fotográfus lett belőle.
Fotói megtalálhatóak szerte a világban, többek között Norvégiában, Svédországban, Dániában, Hollandiában, Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Csehországban, Kanadában, az USA-ban, Indiában, Kazahsztánban, Kínában, ezen kívül számos magánygyűjteményben és múzeumban. Nagy megtiszteltetés, hogy barátsággal elfogadta felkérésünket és elétek tárhatjuk gyönyörű képeit.
“Az agyban, a lélekben és a szívben történik meg az expozíció” – Kása Béla
CV
KÁSA BÉLA
fotóművész
1952. június 20., Pécs
1965-ben, 13 évesen szüleivel elhagyja Magyarországot.
1969-ben a Kölni Képzőművészeti Szakfőiskola Művészeti és Formatervezési Karán szerez diplomát prof. Arno Jansen tanítványaként, művészi fotográfia szakon.
Európa legnagyobb képes magazinjainak, a Stern-nek és a Geo-nak is dolgozott, főleg néprajzi témájú fotóriportokat készített Magyarországról, Erdélyről, nagyszebeni, valamint macedóniai cigány közösségekről.
1983-ban hazatér Magyarországra.
1985-től népzenei antológiákhoz, a táncház találkozók és népzenei együttesek, pl. Muzsikás, Téka, Ökrös, szászcsávási és magyarpalatkai zenekarok és szólisták lemezeihez (pl. Sebestyén Márta, Halmos Béla, Fodor Sándor Neti) készít fotókat, külföldön pedig a rajastáni Musfir együtteseknek, a középkori dudazenét játszó berlini Corvus-Corax-nak és az ír népzenész Andy Irwing-nak.
1993-ban Somogyi Győző salföldi festőművészről kiadott könyv fotóit készítette.
1994-ben a Muzsikás Együttes húsz évéről összeállított könyvhöz használják fel fotóit.
1996-ban a kortárs művészeteket bemutató „Íves Könyvek” sorozatban Bari Károly kötetet publikál róla, ”Kása Béla fotográfus” címmel.
1996 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Képszerkesztője és fotósa volt a Folk Mag című népzenei magazinnak és az Amaro Drom nevű cigányújságnak.
Több mint húsz éve foglalkozik a népzenével, annak gyűjtésével és ezzel együtt a zenészek fotografálásával. Így jött létre az évek során egy terjedelmes képanyag, idős, még élő vagy halott zenészekről és környezetükről, melyet kiállítás formájában mutatott be a budapesti Francia Intézet.
1997-ben jelent meg az „Erdélyi zenészek” című fotóalbuma angol – magyar nyelven, mely az erdélyi cigány- és parasztzenészek öröklétig tartó panteonját alkotta meg. Nélküle már lehetetlen a XX. század vége parasztzenéjében érdemi dolgokat megállapítani.
1997-1999 között 45 erdélyi zenekart fényképez le az „Utolsó óra” című népzenei gyűjtés részére. A népi kultúra elkötelezett kutatója, megőrzője és továbbadója.
1998-ban „Vándorcigányok” című kiállítása keretében meghívást kap Indiába, ahol fényképeket készít egy gujarati félnomád pásztorközösség falvaiban.
Zenél, népzenét gyűjt és fényképez Erdélyben, Moldvában és Gyimesben, de járt Indiában a tevepásztor Rabariknál, valamint Kínában távoli rokonainknál, az ujguroknál is.
2002-ben független filmesek zenés dokumentumfilmet készítenek etno-fotografálási munkamódszeréről „Hazatérő képek” címmel. A 2400 km-es erdélyi úton románok, cigányok és magyarok között mindig felcsendül a zene is, mint fényképészetének nagyon fontos összetartó eleme.
Portré-fényképészetet tanít a Szellemkép Szabadiskolában Budapesten, és muzsikál az Igriczek együttesben, „járja a világot” képeivel és zenével.
2004-ben a „Párhuzamos Kultúráért 2004” díjjal a Mediawave filmfesztivál tüntette ki.
Fotói megtalálhatók a világ számos kiállítóhelyén, múzeumokban és magángyűjteményekben is. A fotózással mindig az volt a célja, hogy érdekes egyéniségeket, arcokat örökítsen meg a maguk természetes környezetében. Bemutatni azon őszinte érzéseket, amik minden emberben élnek.
2009-ben Domokos János rendezésében megszületett a róla szóló dokumentumfilm Fotográfiák címmel.
2011-ben A Magyar Művészetért Díjjal tüntették ki.
2012-ben A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésével tisztelik meg.